És én.

Minden évben más a viszonyunk.

Alakulásába pedig soktényezősen ma már más is bőven beleavatkozik. A hagyományok korral változnak. Az sem mindegy, hol talál rád. Városban, esetleg falun. A családod hagyományai is bele-beleszólnának. Szépen lassan pedig kialakulnak a saját elképzeléseid, batyukkal a hátadon, pénztárcádhoz mérten. Gondoltad volna?

Pöttömként az Ünnep meghatározói az Anyukák-Apukák. Aztán egyszer csak azon kapod magad, hogy hozzád jön a népes sereg ebédelni. Korábban az Ünnep a szórakozás, az izgatott várakozás, az ajándékok, Anyu isteni húslevese, Nagyika hókiflije jelentette a mindent. Aztán mikor a bevásárló listával nekiindulsz a forgatagnak, rájössz, mégsem csupa móka és kacagás az élet. Karácsonykor valahogy nálunk a szokásos menü helyett nem túl magyarosan gyrost eszünk, persze sok egyéb mellett. Hugi kedvence. Mit lehet tenni, ha a család hagyományai eszerint rendeződtek? Van, amit szívesen továbbviszel, no és van, amit annál szívesebben hagysz el.

Tiéd a lehetőség, hogy úgy csináld, ahogy neked kényelmes. Bár nőként, majd gyanítom anyaként a kényelem szócskának vajmi kevés köze lesz az ünnep szócskához. Ez így van rendjén.

Vagy mégsem?

Túl vagyunk a számomra nem túl kedves Húsvétoláson, amit orsis túlzással, mint a legtöbb ünnepet, a családom és az evés szeretete miatt tartok csak meg. Főként az evés, inkább. Szóval túl az idei nyuszizáson, azt mondhatom tényleg nem csak móka és kacagás a női lét a konyhában. No, erre nem most jöttem rá persze. Szerencsémre szeretek főzni, bár a kötelező mivoltját sosem értelmeztem magamra vonatkozónak. Főzök, ha kedvem van, ezért szeretek is. A hobbik lényege is ez. Ha dolgozni is akkor mennék, mikor én akarok, szerintem azt is jobban szeretném. No de visszakanyarodva, a lakótársam sosem éhezik, mert a tudományom gyakorlása több ízben rám talál a héten, párosulva azzal a szerencsés véletlennel, hogy ha főzök, a szomszéd is jóllakik.

Az Ünnepet megelőzően szerencsém volt hallani a rádióban a balatoni wellness szállodák telítettségéről a nyuszizás alatt. Felmerült bennem a kérdés: hogyan kerül akkor a család asztalára az a szokásos sonka, tojás, kalács, torma, retek kombó? Hát, valószínűleg sehogy. Vagyis nem oda kerül és egy szőrös, nagy pocakos séf bácsi koordinálja az elkészítését.

Bármilyen elcsépelt a téma, a női szerepek átalakulásával, nagyon úgy tűnik, az ünnepi szokások is deformálódnak. Kérdés, baj-e ez?

Nő és férfi dolgozik az év majdnem minden napján, ki többet, ki kevesebbet. Inkább többet. Egyre többet. Az ünnepek pedig felnőtt fejjel a szórakozás, ajándék, húsleves és hókifli helyett már kissé mást jelentenek. Hogy mit? Hát kérem szépen, a hosszú hétvégét! Mikor végre együtt lehetek azokkal, akiket szeretek, ehetek és pihenhetek. Pihenhetek? Itt meg is állhatunk. Hát, ha nem azon kattogok, hogy mielőtt minden bolt bezár kipipáljam a listám összes pontját, a legapróbb port is felporszívózzam a szőnyegről, hiszen a leendő Anyósom is tiszteletét teszi, s nem árt, ha emellé valami briliánst is alakítok a konyhában, hiszen én vagyok a nő a jelenleg még csak kétszemélyes mikrofamiliánkban. Akkor mi legyen? Pihenek vagy megfelelek az évszázados hagyományoknak? Nehéz ügy. Bár nekem mégsem, nem vagyok az a megfelelős típus. Inkább az örömszerzős fajta vagyok.

A wellness hotelek térnyerése, a hatalmas akciókkal kecsegtető honlapok terjedése nem véletlen. Abból élnek, hogy a nő bizony, bármíly hihetetlen, fáradt. Ez a tény eddig is fennállt. Viszont a változás óriási! Ma már a nő elfogadottan lehet fáradt és könnyűszerrel bemondhatja az unalmast, ha épp úgy tartja kedve. Isteni, nem?

Sokan kirúgják az elvárás kereteit, bedobják kis családjukat a kocsiba és meg sem állnak a Balatonig. Micsoda biznisz és még a hajam sem kellene kimosni a bűzölgő kölniből. Mondjuk, az enyémet amúgy sem kell. Mint mondtam, család és evés. Locsolókat évek óta nem fogadunk, amit családi hagyományként addig vihetek tovább, míg egy picuri kislány rám nem parancsol, hogy márpedig… Fiam lesz. Nem kérdés. Fiús anyatípus vagyok, nem? Nem is ez a lényeg, hanem inkább az, hogy elegem lett már kicsiként is a markot tartó kisfiúkból, akik azért mondták a versecskéket, hogy minél több pénzt verjenek ki a szerencsétlen felnőttekből, azaz izé, persze mindenki tojásért megy a kislányokhoz… Fiúnak lenni Húsvétkor jó ideje megéri! Nos, én nem vagyok, de nem zavar, ha azt mondják babonából, így bizony elhervadok. Puff neki.

Joggal vetődik fel a kérdés Benned kedves barátom, remélem mosolygós olvasóm, a fiamat ilyen körutakra elküldöm-e majd én is? Persze hogy, hiszen mindenki eldöntheti, hogy a kis versét kézzel festett tojással jutalmazza-e vagy a malacperselye tartalmát gyarapítja. Szerintem az már nem az én hatásköröm. Az enyém csak az elv, pénzt nem adok. Pont.

Visszatérve gondolataim fő csapásához, a rádiós hírből kiindulva egyre többen rugdossák ezeket a kereteket, hatalmas örömömre. Vagy ki tudja. Hiszen azért dolgozunk, hogy együnk és a pénzünket elkölthessük még sok olyan dologra, ami jól esik. Lehet, hogy kissé szélsőséges és abszolút a hedonizmust támogató hozzáállás cinikus megfogalmazásban, de arra kellene keresni, hogy a konyhában állva, családot szolgálva főzzek? Ez így egy kicsit sok, ennyire azért nem vagyok durva. Átmenet a két gondolat között azonban nehezen tapintható számomra. Személyiségem önmagában is szélsőséges, de ezt nem kell bemutatni.

Áthívni a családomat egy laza chilis babos vagy sült kolbászos vacsira, mikor aztán mindenki szalad haza az emésztés okozta örömöktől hajtva, jó dolog. Az benne a legjobb, hogy nem kell hozzá ünnepnap! Szóval megmaradhatok nő, úgy, hogy én választom meg a napot, mikor erőm teljében bevetem magam kedvenc helyiségembe, a konyhába. A kulcsszavak pedig: akkor, amikor én akarom! Így szerethetek továbbra is hódolni a gasztronómia szenvedélyének és élvezetének. Húsvétkor meg mehetek ahova akarok, szégyenérzet nélkül.

A mai világban azt szeretem a legjobban, hogy senki nem korlátozhat a gondolataimban, tetteimben. S mivel jól választottam, a társam is támogatja a mosolygós énemet a konyhában, lehet az egy egyszerű szerda vagy az asszír és babilóniai termékenység és szex istennőjének az ünnepe, azaz a Húsvét…

Nos, egy ilyen ünnepet méltóképpen csak egy boldog nő tud megünnepelni igazán… Vagy vitatkoznál?

http://vilagnezet.blog.hu/2013/03/31/husveti_variete#more5185498

/by csehoorsi on April 23rd, 2014

Néha az ember zsigerből érzi, hova tartozik. Máskor meg körbe kell néznie valahol máshol, ahhoz, hogy tudja, valójában hova tartozik, hova akar tartozni. Ha pedig észrevesszük, hogy a zsigeri és a hasonlítgatás alapján kialakult érzéseink is egy helyre húznak, bátran tudatosíthatjuk magunkban: bizony jó helyen vagyunk!

Nézelődjünk!

Ha jó helyen vagy, nyitott is vagy mindenre, ami ott vár rád. Ha szeretünk lenni valahol, ha jól érezzük magunkat, akkor a kellemetlent is könnyebben fogadjuk be. Maga az elfogadás, mint gyakorlott emberi tulajdonság szerintem nagy erény. Ugyanis megkönnyíti élni az életet.

Manapság a nacionális érzések veszélyesek. Legalábbis azt mondják. Bár szerintem nem kell ahhoz a szó túlfokozott értelmében hungaristának, a magyarság túlzott érdekvédőjének lenni, hogy szeresd a hazád.

Azt korábban megbeszéltük már, hogy a túlzás sosem jó. Semmiben.

Egy időben sokat beszélgettem mindenféle emberrel a Himnuszunkról; valahogy egyedül Apukámmal vagyunk egy véleményen. Bár Ő komoly sportoló volt 40 évig, én pedig büszke mikor láthattam kitartóan küzdeni. Biztos ezért, de a szívünk is jobban bele dobban, mert büszkeség tölti el, ha meghallja. Lehet az sportesemény egy idegen országban, nemzeti ünnep, ami a suliban valamilyen szünetet jelzett előre, vagy egy olyan megható pillanat, mikor a szeretteiddel, kedvenc kisembereiddel léptek át az új esztendőbe. Nekem a kedvencem az egész világon.

Magyar vagyok, annak születtem és boldog vagyok, amiért így történt, mert olyan isteni kajákat, amik itthon készülnek, máshol nem hiszem, hogy ehetnék ennyire jóízűen. Soha életemben nem diétáztam, nem is izgat a téma, szeretek enni, zsírosan, fűszeresen, magyarosan és isteni, hogy itthon ez bőven biztosított. Bikiniszezon ide vagy oda. Tetszik, ahogy öntudatunkra ébredünk a gasztronómiai értékeink kapcsán is. Tetszik, hogy a vidékeink értékei köré hagyományokat szövünk, vagy tradíciókat viszünk tovább úgy, hogy közben közösségi programokon együtt is jókat eszünk. Mert, ahogy a reklám is mondja, itthon tényleg minden az evés (vagy az ivás) körül forog, ami nem is véletlen. Az, hogy magunkat búskomornak aposztrofáljuk szerintem bullshit, az egyik legvidámabb nép vagyunk, csak olyan helyre kell menni, olyan emberekkel lenni, barátkozni, nevetgélni. Ja meg átlátni néha a szitán és az orrunk hegyén túl.

Sajnos nem láttam még annyit a világból, amennyit szerettem volna. Elképzelhető, hogy nem is fogok annyit látni ebben az életben, amennyit szeretnék, így a véleményem sem megalapozott. Nyitott szemmel járok ezen a földön, amennyire tudok, de ez is kevés, hogy messzemenő következtetéseket vonjak le a világ, a nemzetek, emberek működéséről. Nem is vagyok én senki, hogy következtessek, csak gondolkodom, ami tudtommal szerencsére még nem tilos. Az összeesküvés elméletek sem foglalkoztatnak olyan mértékben, hogy egy percig is emiatt forgolódjak éjszaka. Szubjektíven és abszolút részrehajlóan gondolom, lehetnének sokkal komolyabb problémáink is, élhetnénk sokkalta rosszabbul. Kritizálni magyaros, elégedetlenkedni magyaros, viszont feltalálni magunkat a legnagyobb gondok közepette, kreatívan megoldani és nagyokat röhögni a saját helyzetünkön is magyaros, ilyet is csak mi tudunk, mert a mi szürkeállományunk – több ízben bizonyítottan a történelmünk során – kiemelkedő. Bátran kijelenthetjük és akár el is hihetjük végre, tehetségesek vagyunk gyakorlatilag mindenben, csak hozzá kell kezdenünk.

Szeretem ezt az országot, mert minden olyan pici, minden olyan nyugis, ha jól választasz. Ha pedig a nyüzsire vágysz is megtalálod a számításod és nem kell mértéktelen órákat utazással tölteni. Itt minden olyan magyar, mert annak akarom látni. Minden olyan nagyon szeretnivalóan magyar, még az is, ami okozza a fejtörést. Hiszen sose felejtsük el, hogy emberi gonoszság, számítás és utálkozás, irigység, betegség, halál mindenütt van, ez emberi, nem csupán csak magyar. A hibáztatás képességére való hajlam is emberi.

Szokták volt mondani, a test amelyben lakok, én vagyok, így ha megengedtek egy párhuzamot, az ország amiben lakok, engem képvisel, engem prezentál és fordítva. Annyi minden van bennünk a szivárvány színei, vagy akár a szürke árnyalatai szerint is, amit kár lenne egy szóval becsmérelni, vagy lehúzni, hiszen ennyi energia befektetéssel akár az ellentétére is képesek lennénk. Akkor ha elengedjük végre, hogy nem működhet minden a fejünkben elképzelt tervek szerint. Próbáljuk meg kiengesztelni a lelkünket, próbáljuk kiemelni magunkat abból a fondorlatos lelkiállapotból, ami a nemzetünkről rosszat gondol. Elégedetlenség, alulértékelés, hibáztatás, panaszkodás. Ha már alakítani tudnánk az érzelmi nyelvünkön és máshogy sugároznánk kifelé az öntudatunkat, nyert ügyünk lenne. A magyarságtudatra ráférne egy jókora lélekszellőztetés, vérfrissítés. Egy nagy mosoly!

Szeretem ezt az országot, így az sem kellene már, hogy zavarjon, a titkosított telefonom számát Anyukámon kívül csak Orbán Viktor tudja, de ő minden héten kétszer… Nem kellene, hogy zavarjon, de bizony zavart. Így hát elengedtem. Megszüntetve a problémát, kihúztam a telefont és csak a dátumra koncentrálok, amiről azt mondják, az elkövetkezendő négy évemet nagyban befolyásolja. Így lenne? Nem tudom, különösebben ez a téma sem izgat, elmegyek a saját tollammal és ikszelek, nem oda, ahova várják, hanem oda, ahova épp kedvem lesz, hiszen oly színes a paletta. Elmegyek, mert ez az, amit megtehetek, ez rajtam múlik. Bár a véleményem sem fix már, nagyon nem is lehet. Megteszem, amit meg kell tennem, anélkül, hogy gondolatpókhálót szövögessek csalásokról, átverésekről és politikusi pénztárcákról. Tudom, ez nem magyar, ez emberi. Ha pedig erre a Földre pottyantott a Jóisten, ám legyen. Hagyom menni, amit kell, fogadom, ami jönni akar. Nem tökéletes életet akarok élni, hanem boldogat. Csak azt tudom, hogy szeretek itt lenni és szeretnék továbbra is jókat enni, szép tájakat látni, azok közül többet újra meglátogatni, ami már korábban a szívembe költözött, boldog szeretnék lenni a világomban, amit teremtettek nekem, majd magamnak teremtettem újjá. Ennyire egyszerű lenne? Ennyire. Úgy mondják, élj a körülmények hibáztatása nélkül és elégedett ember leszel. Ezt pedig még Orbán Viktor sem befolyásolja. Ahogy azt sem, hol érzed jól magad. Mert ez is felfogható magyarul. Szeretem a … aaa …. pénzt, ja nem, az országot, vagy hogy is van ez? Élj Magyarosan-cinikusan-logikusan-boldogan. Érezd, hogy jó helyen vagy!

http://www.keptelenseg.hu/keptelenseg/parodia-szeretem-a-82691

/by csehoorsi on March 28th, 2014

Ha magadban meghoztál egy döntést, akkor visszakozhatsz persze, de csak gondolatban. Ha magadban meghoztad a döntést, de ki is nyilatkoztattad az érintettek irányába, akkor onnantól kezdve a szemükben is hiteled veszíted, ha visszakozol. Ha meghoztad a döntést, tudnod kell, hogy normális, ha nem látod, mi vár rád, hiába is kutatod. Ezért érdemes előkaparnod azt a nagyon hasznos gondolatot még korábbról, ami már segített egyszer és bízol benne, hogy ma is hasznát veszed:

„Nagy tervem, hogy tervezgetés nélkül élem további életem.” (Balla D. Károly)

Döntés után, de tervek nélkül? Veszélyes, pláne nálam, de meglátjuk, mit tehetek.

Ha meghoztad a döntést, ami fenekestül felforgatja az életed, tudatosítanod kell magadban, hogy ezt a remélt jobb holnapért teszed, még ha ma nem is tűnik túl fényesnek a jövő. A döntés körülbelül annyi árnyékot hoz, amennyi világosság is születik az életedben általa. Micsoda gondolat, így péntek délután.

Valahogy az árnyék és fény játéka kezd állandósulni kis hétköznapi életemben, egyelőre nem szélsőséges kilengésekkel befolyásolva a hangulatom. Tervek nélkül szebbet-jobbat remélni meg szerintem elég nehéz. Talán ez az idézet csak ennyit mond, vagy csak ennyit vagyok képes jelenleg értelmezni belőle: Tervezd azt, amit feltétlenül muszáj, a többit meg hagyd a francba, mert jelenleg nem fontos, majd jön, ha akar. Engedd el a következmények kutatását, a kapcsolataid alakulását, a munkád szerepét, az otthon létezésének fontosságát, engedd el magad!

Köszi, jó tanács, de hogyan? Hiszen egy teljesen új élethelyzet megélése frusztrációval jár. A veszteség, a hiányérzet kínzó.

Egy jó gondolat megragadt bennem a héten:

 „Valójában a fájdalom lehetőségétől félünk, nem magától a fájdalomtól.” (Judith Sills)

Szuper! Bár azon nem változtat, hogy félünk. Azonban van az a pillanat, mikor a félelem az újtól kisebb, mint a helyzet adta szenvedést tovább eltűrni. Mondjuk az is tény, hogy nem lehet az ember annyira magabiztos a döntéshozatal előtt, alatt és után, hogy néha ne inogjon meg és ne tegye fel magában a tipikus kérdéseket:

Jól döntöttem? Mi lesz ezután? Hogyan tovább?

Mindenesetre, nem kérdezném meg a következőt:

Visszacsináljam?

Ha döntöttem, akkor megért a gondolat, hogy szabaddá engedjem, szavakká majd tettekké formáljam. Könnyítsd meg a helyzeted, hogy arccal csak egy irányba nézel, mert ha vissza-visszafordulsz, az csak a pálya nehezítése lesz. Vagy akkor még nem jött el az ideje a döntésnek, bár akkor egyenesen ugorjunk vissza az elejére a mai szösszenetnek.

Senki nem tudja, ahogy senki nem is ítélheti meg a döntésed és senki nem is segíthet átvenni a fájdalmad, vagy az örömöd, bármiről is legyen szó. Elmondhatod, ábrázolhatod, prezentálhatod, lerajzolhatod nyugodtan vagy hisztérikusan, higgadt beletörődéssel vagy boldog előretekintéssel, mindegy, csak hallgatóságod lehet, akitől kedves szavakat, együttérző tekintetet, biztató érintést kapsz, de mikor kilépsz a kávézó ajtaján, újra egyedül leszel. Mámorosan az isteni rose fröccstől, de egyedül. Te és a döntésed. Persze bírálatok és összesúgások nélkül egy komolyabb döntés sem döntés, viszont nyugtasson a tudat, bármi is lesz, csak magadnak köszönheted, így a felesleges hibáztatás lehetőségét már ki is pöckölheted a világűrbe, mint az egyik hasztalan és hátráltató érzést. Jaj és persze, szerencsés vagy, ha az „én megmondtam” emberek már nem az életed részei.

Te és a döntésed. Te és a kis életed. Hogy vajon merre tartotok, azt szerencsére csak egyengetni tudod. Hiszek a Sorsban, ezt tudjátok. Bízom abban, hogy meg van írva a csillagokban, hogyan tovább, így a tervezgetés nélküli lépteim maximum ebben tudom elképzelni, várom, mi következik és közben teszem a dolgom, ahogy jól esik. Bár lehet, hogy a helyzet épp most nem esik jól.

Néha sírok, néha nevetek.

Ha belegondolsz, nem változik semmi, hiszen ez eddig is így volt… Lesz ezután is erős és gyenge pillanat, mikor az ember felnőtt fejjel már tudja, mikor kire van szüksége, ha már a saját nyugtatója felmondta a szolgálatot.

Gondolatok kiírva, ugye üres már a fejed? Akkor helló hétvége, helló pihenés, helló józanság vagy alkohol adta kábultság, de semmiképp sem komolyság. Döntés ide, oda, amoda, a lemez pörög, táncolj!

Nyugtasd magad, mert rajtad kívül más úgysem teheti meg.

Nyugtasd magad: a döntésed helyes!

/by csehoorsi on February 28th, 2014

Érdekes, de cseppet sem érzem rosszabbul magam, csak a posztra való pályázás kicsit még tényleg várat magára.

Tudom, hogy nem szerethet mindenki, nem is bánom, ezért csak apró változtatásokat, kisebb faragásokat teszek a tükörképemen. Tisztában vagyok vele, vannak tulajdonságaim, melyek elé egészen nyugodtan behelyezhető a „túl” szócska. A túlzás, a szélsőség pedig sosem jelent jót. Bár, van úgy, hogy az ember azt érezheti, épp személyisége összessége nem jelent túl jót.

Szeretem a pszichológiát, az emberi lélektant, következő életemben ilyesféle orvos is lehetne belőlem, mikorra ez a megfoghatatlan tudományág végre elhagyja majd pejoratív előjelét. Itthon, ma, pszichológiai segítséget igénybe venni egyelőre nem igen dívik a közhangulat szerint. Legalábbis vidéken biztos nem.

Ahhoz, hogy némi önbizalmat és magabiztosságot verjünk magunkba ugyan a pszichológiára szükség van, de nem szakmai szempontból. Szerintem elég egy papír és egy toll, ja meg néhány ember…

Mindenki valamilyenné akar válni, mindenkinek vannak kevésbé szívlelt tulajdonságai, de vajon képesek vagyunk-e eldönteni, majd megvalósítani, hogy milyenné szeretnénk válni?

Mik azok a tulajdonságok, amiket szeretek magamban, ezért megtartok, s melyek késztetnek szabadulásra tőlük, végül mi az, amivel nem rendelkezem, amilyen lenni szeretnék. Létezhet ilyen irányú transzformáció? Lehetünk olyanok, mint amilyennek elképzeljük magunkat?

Vagy elhiszed, hogy képes vagy rá, vagy nem, igazad lesz. Ismerjük a híres Henry Ford mondást. Sokat gondolkoztam és rájöttem, hogy talán nem egy tökéletes személyiségcsere szükséges, elég, ha a nem kívánt tulajdonságainkat megpróbáljuk szerethetővé formálni, bízva abban, hogy ha mi szeretjük, hátha más is így tesz.

Magabiztos vagyok. Többségében. Egy egyetemi tréningen kaptam is szép papírt a pozitív és negatív tulajdonságaimról, amiért azóta is hálás vagyok. Az egyik negatív tulajdonságom a magabiztosságom. A pozitív? A magabiztosságom. Mindezt pedig egy és ugyanazon ember állította. Elgondolkodtató. Hogy lehet az ember szimpatikusan magabiztos és mit tesz, ha már unszimpátiát kelt a kiállása? Pláne, ha ez együtt jelentkezik. Mindenesetre abban biztos vagyok, hogy a magabiztosság elérésének első lépcsőfoka az, hogy megtanulom szeretni magam, a tulajdonságaim, még ha annak egy része más szemében szálka is lehet.

Megítélésünk, a külvilág visszatükröződése nem mindig tetszik saját magunknak. Tisztában vagyunk vele, nem mindenért vagyunk felelősek, bárki is mondaná azt, hogy mindenki a saját sorsának kovácsa, a saját képének alakítója. Hát egy frászt. Sok a megkeseredett, irigy ember, akiknek fizikai fájdalmat jelent más sikereinek őszintén örülni. A magabiztosság a szótáramban pont ezt jelenti. Nem veszem fel, csak azt, ami számít, ami feltölt. Engedd el, ami nem kell. Engedd el, aki nem kell. Minek tartogatni? Bárki, bármit mondd, hatással lesz a gondolataidra, tetteidre, így hát merj néha süket lenni.

Édes kevés, ha neked van egy elképzelt képed magadról, a torzulás elkerülése érdekében a barátaid visszatükrözött képét is össze kell gyúrnod a sajátoddal. Tudvalévő, hogy nem vagyunk tökéletesek, de arra képesek lehetünk, hogy azt, akik vagyunk, tökéletes elfogadással tudjuk szeretni, amire vágyunk, merjük megélni.

Nem kell megfelelni mindenkinek, a fő az, hogy reggelente, mikor felkelünk és tükörbe nézünk, tudjunk mosolyogni a tükörképünkre. Érjük el, hogy a facebook torzító hatása, maximum rosszabb napokon jusson el a tudatig. “Bezzeg őt milyen sokat szeretik…” Hát persze, hiszen tálcán kínálja életének legjobb momentumait, naponta akár többször is, ha érdekel, ha nem. Elég csak arra gondolni, biztos van, aki minket is problémamentesnek, boldognak lát minden nap és lehet, még kicsit irigykedik is arra, amit feltételez, hogy nekünk megadatott.

Szerencsére a tükörképformálást nem kell egyedül végigcsinálni. Óriási előrelépést jelenthet, ha megkérünk néhány barátot, írjon fel jó és rossz tulajdonságokat, majd merengjünk el rajta, ha éppen ez szükséges a lelki egyensúlyunkhoz.

Sokkal többet elérhetünk az életben, sokkal merészebb dolgokra is vágyhatunk, ha alapvetően jóban vagyunk önmagunkkal. Így sikerült valakinek magabiztosan kreatívkodásba fogni és merni megvalósítani magából egy kis részt, amivel színesebbé vált főként a saját szemében. A saját szemében, hiszen ezért lépte meg. Rég rossz, ha valamit a környezet elvárásai miatt teszünk. Ja és jóban vagyok magammal én is, mert kijelenthetem, már nem adnak el csak úgy Olaszországban sem. Annak az élménynek a megélése pedig, hogy az olasz vizsgán angolul gondolkodjunk, felbecsülhetetlenül megadja a további irányt.

Néha jó az édes semmittevés, néha pedig olyan elsőre megmászhatatlan hegy elé állítjuk magunkat, ami más szemében felesleges lehet, de mi nagyon is tudjuk, mit miért teszünk, min miért gondolkodunk. A tükörképünk kívánja.

Merni magabiztosnak lenni. Merni elfogadni, hogy sikerülhet. Merni büszkének lenni másra és magadra.

Ha meg fentről lerúgnak, még mindig van hely máshol…

Tegnap Tündér, ma Miss Kritika és holnap?

*Kispál és a Borz: De szeretnék…

/by csehoorsi on February 19th, 2014

A nap, mikor a pióca módon rád telepedő emberektől mégsem kapsz sikítófrászt, egyszerűen csak konstatálod, majd sajnálod, de lepereg. Ráébredsz, mással is megteszi, ő ilyen, s megpróbálod így szeretni, mert ő így kivételes.

A nap, mikor a Tesódban olyan huncutságot látsz, ami tudod, örökké összeköt benneteket, mert végre felnőttetek egymáshoz.

A nap, mikor nem érzed végre létjogosultságát: „I want to marry my bed.”

Mikor rájössz, hogy mennyi, de mennyi tökjó arc vesz körül és ugyanúgy vágynak a társaságodra, mint te az övékre.

A bókok és apró kedvességek színezik a napod, mert végre észreveszed és a helyükre téve, értékeled őket.

Mikor végre bekövetkezik a rég vágyott pillanat, a legjobb barátnőd igazán olyan programot tervez, amire mindig is vágytál, de valójában sosem mondtad ki. Gondolván, megvárod, hogy újra egy hullámhosszra kerüljetek. És de jól tetted.

Mikor a legnehezebb munkahelyi pillanatban rájössz, hogy a seggfej munkatárs, mindig is az marad, viszont te képes vagy a megújulásra, hogy végre ne legyél seggfej.

Mikor a terveidnek se szeri, se száma, és tudod, minden lehetséges és megvalósítható, mert értelmesen teszel-veszel a mindennapokban. Mert te tudod igazán, hogy mit akarsz.

Mikor végre célba ért a sok szájtépés, a néha már felesleges hiszti és Ő tudja mire vágysz, mert látod a szemében.

Visszajelzést kapsz a buliról, ami 2 évvel ezelőtt jelentősen meghatározta a nyarad és egy kapcsolat további hangulatát, s így rájössz, hogy életed egyik domináns pontja a másik embernek is ugyanolyan hangsúlyos és ismétlésreméltó.

A nap, mikor rég nem látott emberek pottyannak újra az életedbe és maradandót akarnak veled újra és újra átélni.

Mikor a striguláid, amelyeket húzogatsz egy ideje a váltás mellett és ellen, végre kirajzolódva megmutatják magukat, a döntés pedig könnyű és világos lesz. Tudod, hogy hamarosan merni fogsz lépni, új vizeken kipróbálni magad.

A nap, mikor a legerősebbnek tűnő ember is megtörik egy pillanatra, a leggyengébbnek gondolt pedig olyan erővel lép elő, amivel soha nem számoltál.

És a nap, mikor képes vagy újra egyszerűen fogalmazni, hogy más is értse, mit akarsz mondani. Anélkül, hogy azt éreznéd, bonyolítanod kell, hogy érdekesebbnek tűnj.

Az ilyen napokért érdemes nagyot kanalazni az életből, hiszen megerősít, hogy továbbra is tegyek úgy mindent, ahogy eddig. Előbb vagy utóbb, de lesznek még pillanatok, mikor minden olyan világos lesz, mint például ma.

Kiélvezem, hiszen mielőtt unalmasnak tűnne, lesz, aki gondoskodik arról, hogy végre újra összekuszáltan élethű legyen minden.

Ez a bejegyzés szól mindenkinek, akivel ma kapcsolatban voltam, imádlak benneteket! Nélkületek se káosz, se tisztaság nem lenne.

Neked pedig üzenem, még most sem aggódom miattad, ami talán a legjobb hír lehet a világon!

A lét elviselhetetlen könnyűsége, mint életérzés sajátossága korunknak. A történelem és a felfoghatatlan ütemben fejlődő technika olyan jövő felé vezet bennünket, melyet sem látni, sem alakítani nem vagyunk képesek. Ilyesmiről szól ez a mesteri könyv.

És ez így is van jól.

Szóval, ha tiszta, az ritka, állj meg és bámuld mosolyogva, örülj a szerencsédnek.

/by csehoorsi on February 12th, 2014

Érdekes élmény ezeket a gondolatokat útjára engedni egy kádnyi habfürdős, romantikus, gyertyás környezetben, egyedül. Pláne, ha az előző estéről maradt még egy pohár pezsgő.

Ha a sorsfelelős úgy gondolja, sodor, a már néha napján unalmasnak tünedező, hétköznapi életembe egy utazó nagykövetet, aki szerelmes az összes utazási eszközbe és magával ragadja a bepakolt táska látványa, no meg a rohanás szele, hát mit csináljon az ember lánya? Megtanul magával lenni, hiányérzet és unalom nélkül.

Úgy, ahogy korábban még nem volt.

Ha pedig ezen ember lánya olyan barátnő mániás és egyhelybenülninemtudós’, akkor még talán nem is jön olyan rosszul, ha nagykövet lakótársának rajta kívül is van preferenciája, hiszen így természetes módon, lányunk továbbra is tehet mindent, amit eddig. Persze mielőtt, bármely soromba szívesen belekötő, űzőfűző megkérdezné, mire gondolok, megelőzve kifejteném. Tapasztalatom azt mondatja, hogy sokkal izgalmasabb évek tölthetők el olyan utamba sodort kisember hallgatóságaként, akinek közösen és külön mérve is legalább annyi élménye van, amiről órákig monologizálhat, esetleg dialogizálhat. Kisemberek életüket oly sok módon megoszthatják, mindenki saját szépséget keres. S más, esetleg korábban megtapasztalt vagy elképzelt börtönt kerül. A szóban forgó szépség legszebbje pedig, az elképzelhetetlennek tűnő, de mégis megvalósult, tehát létező kölcsönös bizalom. Persze van néhány veszélyforrás, mely működésképtelenné teheti a túlzottan is szabadjára engedett kismadarak fészekrakó projektjét.

Ha az ember lányának barátnő mániája és egyhelybenülninemtudása’ átesik a ló túloldalára, hiszen fél attól, hogy egyedül kelljen lennie. Sóvárgón néz a hétvégéjüket párjukkal töltőkre. Vagy bizalmatlan. Esetleg társfüggő. Netalántán, nem kapott otthon kis fiús nevelést is, hogy a lakásbeli problémákat higgadtan kezelve, meg is oldja. Ó és van még egy. Ha túlzottan sokat ad a környezetében lévő, más szerepet kérő, de semmiképp sem kevesebbet érő kisemberek furcsa szemöldök felrántására.

Az utunkba sodort kisemberek olyan hatalmas leckéket adhatnak fel, amelyek megoldásába, gondolhatnánk, beletörik a bicskánk. Van ez így. Lányunk viszont hosszabb ideje próbálgatva cipőjét, jó ideje kényelmesnek érzi akár hosszú távú viselésre is. Megtanulta és megszerette hordani, minden nehézség ellenére. Élve barátnő mániájának és most már egyhelybeülnitudásának’ is, boldogan konstatálja, szeret magával lenni. A téli hónapokban pedig hajlamos is túlgyakorolni az utóbbit. Hiába, fiatalabbak nem leszünk. Most már inkább élményfogócskába kezdett az utazó nagykövettel, annak érdekében, hogy kisemberének is örömet szerezve, közös úticélokat találva, együtt lehessenek magukkal és egymással. Jól látható helyre téve a naptárat, ami életük közös perceit hivatott navigálni. Így pedig minden közösen eltöltött idő egyszeri és élménydúsan felejthetetlen lehet. Mindebből pedig okos időbeosztással, cseppnyit sem vesz el a hétköznapi bőröndpakolás.

A furmányos sorsfelelősön kívül pedig, előre senki nem jósolhatja meg, hogy melyik kisember mennyi időt tölt az általa választott élménygyűjtögetőjével. Szép az élet, s végezetül mindig egyedül vagyunk, mi és a gondolataink, amit megoszthatunk a sok-sok kisemberünkkel aki van, volt, vagy elképzelhető, hogy egyszer talán lesz. Oravecz ezt csak úgy mondaná, ha kérdezném: Egyedül mi vagyunk velük és egyedül ők vannak velünk, abban a pillanatban. Köszönjük.

Ha pedig a sokadik, külön töltött hétvége előtti elválás legfőbb, megmosolyogtató mondata az „el ne menj fodrászhoz” kezdetű… akkor ez talán mindent el is árul rólunk és kisemberi szépségünkről.

But tomorow… come back here and love me… 

/by csehoorsi on February 8th, 2014

Létezik egy könyv*, ami nagyon-nagyon bátor módon úgy véli, manapság túlértékeljük az akaratot. Ugyanis cselekedeteinket általunk nem ismert tényezők – rejtett tanulás, örökölt vonások, nem érzékelhető ingerek, emlékek, téves észlelések – irányítják. A könyv szerint, problémáinkat mi magunk teremtjük, az említett ismeretlennel összhangban. Gondolkodásunk alapja önmagunk értelmezésének, a “sorsunknak”, környezetünk milyenségének. Ami mindezt tovább bonyolítja, pedig próbáltam egyszerűen leírni: szélesebb alapokon nyugvó jelenségeket akarunk értelmezni, korlátozott információk alapján. Mi, emberek.

Ha valami lehetetlen, akkor ez az, ami szüli is a feszkót rendesen, nem?

Szokások.

Belső indítékként érezhetünk úgy, hogy egyszerűen nem tehetünk másképp, egyfajta szükségletünk, ami akár gyerekkorunktól kezdve sajátunk. Vagy akár korábbról hoztuk. Ennek kiderítése érdeklődést, bátorságot, hosszas befelé figyelést, különböző technikákat igényel. Megér egy külön bejegyzést. Ha este hazaérek munka, találkozók, különóra után, levezetésképp gyakran elszívok egy szál cigarettát, mondván, így engedem el a napi feszültséget, amivel már nem szükséges foglalkoznom. Nekem tetszik a magyarázat, nyilván, különben nem találtam volna ki. Elhiszi ezt valaki? Nem, de nem fontos, a lényeg, hogy én elhiszem. Mondjuk. Lehajítom az aznap rám pakolt batyukat. Tudom, tökéletesen működhetne egészségkárosítás nélkül is, ha jótékony dologgal váltanám fel, mint például egy kellemes, gyógynövényes, Mecsek, relaxációs tea. Az emberi hülyeség viszont határtalan és megmagyarázhatatlan.

Szokásaink tanult és viszonylag állandó viselkedésformák, ismétlődő cselekvéssorok, gondolatmenetek. Akkor van baj, ha automatikussá válnak, kényszerré, rögeszmévé növik ki magukat. Halogatás, dohányzás, körömrágás. Ha halogatsz, gyűlik a probléma, majd a feszültség, s végül eluralkodik a káosz. Mindez rontja a munkahelyi teljesítményed, kikezdi az emberi kapcsolataidat, kész a feszkó. Szerintem minden visszavezethető ilyen módon.

De mi áll mögötte? (az ismeretlenen kívül)

Szokásaimat feszültség levezető, szorongásoldó funkciója miatt szeretem, mint mindenki a sajátját. Pótcselekvéseim oldják a rosszabb gondolatokat, a rosszabb napokon: stressz, aggódás, elbizonytalanodás, félelem, csalódás, frusztráció, harag, düh, kétségbeesés, tehetetlenségérzés. Ha visszapörgeted az időt, rájöhetsz mi miért történt, de addigra már hopp, el is fogyott az a tábla csoki. Otthon ilyen kísértésnek nem különösebben vagyok kitéve, a falánk lakótársam gondoskodik róla, hogy ne találjak semmit, ha kellene. Mondjuk, ma már nem kell. Szerencsés vagyok, mert ha van időm, a feszültség levezetése takarítás formájában nyilvánul meg. Ha nincs időm… teremtek. Persze, nem csak azért, hogy takarítsak.

Mivel segíthetek magamon?

Tudatosítok! Észre kell vennem, épp jelen van, épp arra gondolok, azt csinálom, azt eszem, iszom, szívom, fogom, rágom, teszem-veszem. Nehéz, mert a szokás, gyakran megkerüli a tudatom. Régebben egy jó filmen is simán el tudtam kezdeni körmöt rágni, holott erre semmilyen indítékom nem volt, amit már csak akkor vettem észre, mikor esztétikailag hagyott némi kívánnivalót. Ebből az állapotból még sokszor az sem mozdított ki, ha rám szóltak. Gyerekkoromból jött, de – 98 %-ban – elhagytam, mert el akartam, körömlakkozok és szépnek is látom. Nem jártam utána, miért alakult ki, de mivel nem okoz már gondot, így félretettem. Előveszem, ha fontos lesz.

Kitűzök egy időpontot! Ha Pató Pál vagy, lehetőleg ne a holnap legyen. Nem vagyok halogató típus, így ezzel a ponttal szerencsém van. Vagy el akarok valamit hagyni, vagy nem. A “talán” és a “lehet” szavak nem tartoznak a kedvenceim közé, akaratgyenge emberek szavai.

Sorrend! Az összes rossz szokásom egyszerre elhagyni lehetetlen, így szépen sorban kezdem, fokozatosan. Gyakran beleestem abba a hibába, hogy túlfegyelmeztem magam. Jó ötlet összeírni, mit szeretnék, de csak szépen sorjában tudom megváltoztatni őket. Általában a drasztikusság híve vagyok, ebben az esetben azonban eltérnék, pont egy életnyi az időm rá.

Agykontroll, pihenés. Az agykontroll vagy szimpatikus, vagy nem. Szerintem az unszimpátia a tudatlanságból ered. Nem mágia, nem vallás, nem hipnózis. Tudományos alapokon nyugvó, valóságra épülő technika az agykapacitásod, az elméd teremtőerejének növelése céljából. Tudom, hogy a folytonosan visszatérő gondolataim alakítanak engem. Általában a káros hatású gondolatoktól való megtisztulásra használják, felcserélve azokat építő jellegűekkel. Nem is véletlen, hogy a korlátozó szokások témakörnél hoztam fel. Éber – béta állapotban is hatásosak a kimondott szavak, de az elme bizonyítottan fogékonyabb alfában az ösztönző energiákra. Úgy vélem, minderre erős koncentrációval te is képes vagy, ha megfigyeled gondolataidat, leírod a negatív töltetűeket, szembesülsz velük és kezeled, mint megoldható (!) feladatot. Ja és fontos, megjutalmazom a kitartásom mindig, minden helyzetben, minden megoldás megtalálása után! Ha nem hiszed, járj utána.

Nem tudtam mostanáig, hogy léteznek rossznak beállított tulajdonságok, melyekből rossz szokások alakulhatnak ki. Sok kutatás és a való élet is alátámasztja, többségében az illetlenség, udvariatlanság miatt rosszak, de valójában jótékony hatással lehetnek az egészségünkre. Például a körömrágás immunrendszert erősít, a hangos büfikék segítenek védekezni a gyomorsav káros hatásai ellen, a szellentést ismerjük, az ujjropogtatás idegesítő mivolta ellenére, bizonyítottan rugalmasabbá és hajlékonyabbá teszi az ízületeket, az ágyban evés pedig a nyugodt emésztést segíti, stb. Az megint más dolog, hogy ez másra is tartozik-e.

Konzekvencia? Ma nem nagyon van. Csak annyit tudok mondani, tök mindegy, hogy túlértelmezett-e az akarat, megmagyarázható-e a rossz szokás, létezik-e felsőbb irányító erő. Ha belenézek a tükörbe, tudom mit akarok és mit nem akarok látni, minden hazugság, magyarázat és halogatás nélkül. Idővel a napjaimat, heteimet, hónapjaimat, az egész életemet, máshogy is fogom látni a tükörben. Úgy, ahogy nekem jobban tetszik. Ez pedig nem 21 nap, ahogy a mondás tartja!

Segíthet a következő jó kis írás, ajánlva annak a számomra kedves embernek, akinek köszönhetően a mai gondolataim megszülettek:

http://www.pozitivnap.hu/napi-pozitiv/25-1-mondat-hogy-megjavitsd-onmagad-1

*Szendi Gábor: Párbajok nélkül

/by csehoorsi on February 5th, 2014