Érdekes, de cseppet sem érzem rosszabbul magam, csak a posztra való pályázás kicsit még tényleg várat magára.
Tudom, hogy nem szerethet mindenki, nem is bánom, ezért csak apró változtatásokat, kisebb faragásokat teszek a tükörképemen. Tisztában vagyok vele, vannak tulajdonságaim, melyek elé egészen nyugodtan behelyezhető a „túl” szócska. A túlzás, a szélsőség pedig sosem jelent jót. Bár, van úgy, hogy az ember azt érezheti, épp személyisége összessége nem jelent túl jót.
Szeretem a pszichológiát, az emberi lélektant, következő életemben ilyesféle orvos is lehetne belőlem, mikorra ez a megfoghatatlan tudományág végre elhagyja majd pejoratív előjelét. Itthon, ma, pszichológiai segítséget igénybe venni egyelőre nem igen dívik a közhangulat szerint. Legalábbis vidéken biztos nem.
Ahhoz, hogy némi önbizalmat és magabiztosságot verjünk magunkba ugyan a pszichológiára szükség van, de nem szakmai szempontból. Szerintem elég egy papír és egy toll, ja meg néhány ember…
Mindenki valamilyenné akar válni, mindenkinek vannak kevésbé szívlelt tulajdonságai, de vajon képesek vagyunk-e eldönteni, majd megvalósítani, hogy milyenné szeretnénk válni?
Mik azok a tulajdonságok, amiket szeretek magamban, ezért megtartok, s melyek késztetnek szabadulásra tőlük, végül mi az, amivel nem rendelkezem, amilyen lenni szeretnék. Létezhet ilyen irányú transzformáció? Lehetünk olyanok, mint amilyennek elképzeljük magunkat?
Vagy elhiszed, hogy képes vagy rá, vagy nem, igazad lesz. Ismerjük a híres Henry Ford mondást. Sokat gondolkoztam és rájöttem, hogy talán nem egy tökéletes személyiségcsere szükséges, elég, ha a nem kívánt tulajdonságainkat megpróbáljuk szerethetővé formálni, bízva abban, hogy ha mi szeretjük, hátha más is így tesz.
Magabiztos vagyok. Többségében. Egy egyetemi tréningen kaptam is szép papírt a pozitív és negatív tulajdonságaimról, amiért azóta is hálás vagyok. Az egyik negatív tulajdonságom a magabiztosságom. A pozitív? A magabiztosságom. Mindezt pedig egy és ugyanazon ember állította. Elgondolkodtató. Hogy lehet az ember szimpatikusan magabiztos és mit tesz, ha már unszimpátiát kelt a kiállása? Pláne, ha ez együtt jelentkezik. Mindenesetre abban biztos vagyok, hogy a magabiztosság elérésének első lépcsőfoka az, hogy megtanulom szeretni magam, a tulajdonságaim, még ha annak egy része más szemében szálka is lehet.
Megítélésünk, a külvilág visszatükröződése nem mindig tetszik saját magunknak. Tisztában vagyunk vele, nem mindenért vagyunk felelősek, bárki is mondaná azt, hogy mindenki a saját sorsának kovácsa, a saját képének alakítója. Hát egy frászt. Sok a megkeseredett, irigy ember, akiknek fizikai fájdalmat jelent más sikereinek őszintén örülni. A magabiztosság a szótáramban pont ezt jelenti. Nem veszem fel, csak azt, ami számít, ami feltölt. Engedd el, ami nem kell. Engedd el, aki nem kell. Minek tartogatni? Bárki, bármit mondd, hatással lesz a gondolataidra, tetteidre, így hát merj néha süket lenni.
Édes kevés, ha neked van egy elképzelt képed magadról, a torzulás elkerülése érdekében a barátaid visszatükrözött képét is össze kell gyúrnod a sajátoddal. Tudvalévő, hogy nem vagyunk tökéletesek, de arra képesek lehetünk, hogy azt, akik vagyunk, tökéletes elfogadással tudjuk szeretni, amire vágyunk, merjük megélni.
Nem kell megfelelni mindenkinek, a fő az, hogy reggelente, mikor felkelünk és tükörbe nézünk, tudjunk mosolyogni a tükörképünkre. Érjük el, hogy a facebook torzító hatása, maximum rosszabb napokon jusson el a tudatig. “Bezzeg őt milyen sokat szeretik…” Hát persze, hiszen tálcán kínálja életének legjobb momentumait, naponta akár többször is, ha érdekel, ha nem. Elég csak arra gondolni, biztos van, aki minket is problémamentesnek, boldognak lát minden nap és lehet, még kicsit irigykedik is arra, amit feltételez, hogy nekünk megadatott.
Szerencsére a tükörképformálást nem kell egyedül végigcsinálni. Óriási előrelépést jelenthet, ha megkérünk néhány barátot, írjon fel jó és rossz tulajdonságokat, majd merengjünk el rajta, ha éppen ez szükséges a lelki egyensúlyunkhoz.
Sokkal többet elérhetünk az életben, sokkal merészebb dolgokra is vágyhatunk, ha alapvetően jóban vagyunk önmagunkkal. Így sikerült valakinek magabiztosan kreatívkodásba fogni és merni megvalósítani magából egy kis részt, amivel színesebbé vált főként a saját szemében. A saját szemében, hiszen ezért lépte meg. Rég rossz, ha valamit a környezet elvárásai miatt teszünk. Ja és jóban vagyok magammal én is, mert kijelenthetem, már nem adnak el csak úgy Olaszországban sem. Annak az élménynek a megélése pedig, hogy az olasz vizsgán angolul gondolkodjunk, felbecsülhetetlenül megadja a további irányt.
Néha jó az édes semmittevés, néha pedig olyan elsőre megmászhatatlan hegy elé állítjuk magunkat, ami más szemében felesleges lehet, de mi nagyon is tudjuk, mit miért teszünk, min miért gondolkodunk. A tükörképünk kívánja.
Merni magabiztosnak lenni. Merni elfogadni, hogy sikerülhet. Merni büszkének lenni másra és magadra.
Ha meg fentről lerúgnak, még mindig van hely máshol…
Tegnap Tündér, ma Miss Kritika és holnap?
*Kispál és a Borz: De szeretnék…
/by csehoorsi on February 19th, 2014
