Érdekes élmény ezeket a gondolatokat útjára engedni egy kádnyi habfürdős, romantikus, gyertyás környezetben, egyedül. Pláne, ha az előző estéről maradt még egy pohár pezsgő.
Ha a sorsfelelős úgy gondolja, sodor, a már néha napján unalmasnak tünedező, hétköznapi életembe egy utazó nagykövetet, aki szerelmes az összes utazási eszközbe és magával ragadja a bepakolt táska látványa, no meg a rohanás szele, hát mit csináljon az ember lánya? Megtanul magával lenni, hiányérzet és unalom nélkül.
Úgy, ahogy korábban még nem volt.
Ha pedig ezen ember lánya olyan barátnő mániás és egyhelybenülninemtudós’, akkor még talán nem is jön olyan rosszul, ha nagykövet lakótársának rajta kívül is van preferenciája, hiszen így természetes módon, lányunk továbbra is tehet mindent, amit eddig. Persze mielőtt, bármely soromba szívesen belekötő, űzőfűző megkérdezné, mire gondolok, megelőzve kifejteném. Tapasztalatom azt mondatja, hogy sokkal izgalmasabb évek tölthetők el olyan utamba sodort kisember hallgatóságaként, akinek közösen és külön mérve is legalább annyi élménye van, amiről órákig monologizálhat, esetleg dialogizálhat. Kisemberek életüket oly sok módon megoszthatják, mindenki saját szépséget keres. S más, esetleg korábban megtapasztalt vagy elképzelt börtönt kerül. A szóban forgó szépség legszebbje pedig, az elképzelhetetlennek tűnő, de mégis megvalósult, tehát létező kölcsönös bizalom. Persze van néhány veszélyforrás, mely működésképtelenné teheti a túlzottan is szabadjára engedett kismadarak fészekrakó projektjét.
Ha az ember lányának barátnő mániája és egyhelybenülninemtudása’ átesik a ló túloldalára, hiszen fél attól, hogy egyedül kelljen lennie. Sóvárgón néz a hétvégéjüket párjukkal töltőkre. Vagy bizalmatlan. Esetleg társfüggő. Netalántán, nem kapott otthon kis fiús nevelést is, hogy a lakásbeli problémákat higgadtan kezelve, meg is oldja. Ó és van még egy. Ha túlzottan sokat ad a környezetében lévő, más szerepet kérő, de semmiképp sem kevesebbet érő kisemberek furcsa szemöldök felrántására.
Az utunkba sodort kisemberek olyan hatalmas leckéket adhatnak fel, amelyek megoldásába, gondolhatnánk, beletörik a bicskánk. Van ez így. Lányunk viszont hosszabb ideje próbálgatva cipőjét, jó ideje kényelmesnek érzi akár hosszú távú viselésre is. Megtanulta és megszerette hordani, minden nehézség ellenére. Élve barátnő mániájának és most már egyhelybeülnitudásának’ is, boldogan konstatálja, szeret magával lenni. A téli hónapokban pedig hajlamos is túlgyakorolni az utóbbit. Hiába, fiatalabbak nem leszünk. Most már inkább élményfogócskába kezdett az utazó nagykövettel, annak érdekében, hogy kisemberének is örömet szerezve, közös úticélokat találva, együtt lehessenek magukkal és egymással. Jól látható helyre téve a naptárat, ami életük közös perceit hivatott navigálni. Így pedig minden közösen eltöltött idő egyszeri és élménydúsan felejthetetlen lehet. Mindebből pedig okos időbeosztással, cseppnyit sem vesz el a hétköznapi bőröndpakolás.
A furmányos sorsfelelősön kívül pedig, előre senki nem jósolhatja meg, hogy melyik kisember mennyi időt tölt az általa választott élménygyűjtögetőjével. Szép az élet, s végezetül mindig egyedül vagyunk, mi és a gondolataink, amit megoszthatunk a sok-sok kisemberünkkel aki van, volt, vagy elképzelhető, hogy egyszer talán lesz. Oravecz ezt csak úgy mondaná, ha kérdezném: Egyedül mi vagyunk velük és egyedül ők vannak velünk, abban a pillanatban. Köszönjük.
Ha pedig a sokadik, külön töltött hétvége előtti elválás legfőbb, megmosolyogtató mondata az „el ne menj fodrászhoz” kezdetű… akkor ez talán mindent el is árul rólunk és kisemberi szépségünkről.
But tomorow… come back here and love me… 
/by csehoorsi on February 8th, 2014
