Öt éve már annak, hogy létrehoztam ezt a felületet, mindösszesen azért, hogy jól érezzem magam tőle és kielégítse a közlés iránti vágyam. Még ha nem is havi rendszerességgel, de azért gondozom, olvasgatom, tanulok belőle és sokszor meg is döbbenek rajta. Visszaemlékszem rosszabb időszakokra és szárnyalásokra. Az újdonság és változás iránti vágyam, kattanásaim, maximalizmusom, és precizitásom, a dolgaim uralása minden bejegyzés részei, ahogy az útkeresés és a megtalálás öröme is.
Vannak húzós időszakok, olyanok, amikor sokszor szellemileg megterhelőbbek a napok és hetek. Ilyenkor vagy időm, vagy energiám, vagy gondolatom nincs/sincs arra, hogy karakter közelbe férkőztessem magam és csak írjam, csak írjam, amit épp akkor és ott gondolok.
Van, hogy épp nem gondolok semmit senkiről és semmiről. Az utóbbi időben sikerült idáig eljutnom, ami egy 21. századi modern felfogású, pörgős életet élő, sokféle hobbival és érdeklődési körrel, kiterjedt szociális hálózattal bíró nőnek kincset ér!
Ha visszalapozok és beleolvasgatok honnan is indult ez a csodálatos önismereti utazás, megdöbbenek és hihetetlen elégedettség önt el. No nem azért, mert már végeztem volna, csupán annyiról van szó, hogy többé-kevésbé körvonalazódni látszik, mi is az én utam. Mitől vagyok boldog, mitől viszonylag kiegyensúlyozott, mitől viszonylag nyugodt és nem utolsó sorban egészséges fizikailag, szellemileg és lelkileg. Már kezdem átlátni a testem működését és tanulom a köztünk lévő kommunikáció mikéntjét. Mindehhez pedig csak saját magamra van szükségem, az intuíciómra, a belső hangra és arra, hogy néha megálljak és hallgassak, figyeljek és érezzek. Érezzem, milyen fantasztikus dolog, ami velem történik és milyen fantasztikus az, hogy itt lehetek és szerethetem magam, alakíthatom a környezetem, gondoskodhatok magamról. És mindezt azért, hogy másnak is adhassak és megértsek, amennyire lehetséges ítélkezés mentesen. Nem önzőségből. Bár nagyanyáink, anyáink biztosan nem tudják ezt értelmezni, de ez a század már másról szól, alakulnunk kell hozzá, hogy ne őrüljünk meg és indivídumok meg egyáltalán épeszűek maradhassunk. Túl sok információ, túl sok lehetőség, túl sok elvárás és kihívás. Tudni kell helyesen informálódni, rendszerezni és jól választani, ehhez pedig szükség van a jó ítélőképességre meg a teljes csendre.
Arra is rájöttem, hogy valójában ez egy neverending story. Ez az út életem végéig fog tartani, folyamatosan finomításra vár majd, hogy mennél-mennél csak jobb legyen a kapcsolatom önmagammal és az általam kialakított élettel. Az úton pedig sokan társulnak majd mellém, szerelemmel, szeretettel, ami viszonzásra vár és tanítani fog. Minden egyes nap, hátralévő életemben.
Múlt héten, mikor beiratkoztam egy suliba egy adminisztrációs lap azt kérdezte: Életkorod? Meg kellett állnom egy szusszanatra. Majd leírtam. Sosem írtam még le. Pláne, hogy az embertől általában azt kérdezik inkább: Mikor születtél? A dátumot életed során kisezerszer leírod, az adott életkorodat, mely évente változó formában jelentkezik számszakilag, optimális esetben csak párszor.
Hát leírtam.
30
Elég jól fest, nem?
Épp a jógasuliban voltam és azon morfondíroztam, mennyi olyan dolog van, amire meg kell érni. A jóga igazi befogadására azt hiszem 30 éves koromig várnom kellett, hogy igazán magamévá tehessem és megértsem, megérezzem dolgok miértjét, mikéntjét. Meg kellett érnem arra, hogy végre számomra értelmesen ki tudjam tölteni a kérdéssort, ami arra vonatkozott: Miért szeretnék jógázni?
Sportolok, amióta az eszemet tudom, labdajátékok, futás, bringázás, de ez valami egészen más tapasztalás. Itt nem kiiktatod a gondolatokat miközben végzed a gyakorlatokat, itt kisimítod őket.
Egyik sport sem biztosította soha, hogy ennyire egyedül lehessek és ilyen hangtalan kommunikációt folytassak önmagammal, úgy, hogy közben érzem minden porcikámban: én bizony nagyon is élek és mindent érzek!
Testet gyógyít, erősít, megőrzi jó állapotát attól függően, épp mire van szüksége. Lelket épít és elmét nyugtat, meditációval csendesít.
A fejemben, ha úgy akarom, csend honol. Semmi cikázás, jövésmenés, semmi aggodalom, semmi jövőfélés. Maradok a jelenben. Izomlázasan ott is, ahol nem is tudtam, hogy lenne bármi, ami fájhat.
Szóval csend van. Szóval alszom. Mint a bunda. Olvasgatva a korábbi bejegyzésekben tett utalásaim az alváshiányra, óhajom a pihentető szundikálásra... Azt hiszem a magnéziumhiányom felszámolásával és az elmém elcsendesítésével ez hosszútávon menni fog nekem. Legalábbis erőteljesen ráfeküdtem az ügyre és el nem engedem, ha már ilyen jól áll a szénám.
Úgy mentem el jógatáborba, hogy előtte ímmel-ámmal volt kapcsolatom a jógával, igazán a szellemiségét sosem értettem, nem éltem át, nem mutatta meg igazán senki. Persze, hiszen nem is adtam lehetőséget rá tulajdonképpen. Aztán eljött ez a 3 nap, mikor is a 3. napra megéreztem azt a könnyedséget, amit a szellemem és testem sugárzott, köszönhetően annak a nagyon-nagyon sok mindennek, ami a 3 nap alatt történt velem. Ezen napok minden pillanata magában hordozta az újdonság varázsát és akkor rájöttem: soha-soha nem akarok már enélkül élni.
Mikor közvetlenül a tábor után az oktatóm a suliban megkérdezte, jógáztam-e valaha csoportosan, elmondtam, hogy mi a helyzet, mire azt mondta: Nahát! Ez vagány!
Vagány dolog volt elmenni és megismerni az ismeretlent, még ha az abszolút vegán módon is történt, ami számomra a következő felfedezendő világ. Tágítani a határokat és esélyt adni valaminek, amiről a franc sem gondolta, hogy ennyi csodát tartogat. A világon mennyi mindennel lehet még így…
Lehet, hogy a jóga divattá vált, de nem alaptalanul.
Ülő munkát végzek és bár nem küzdök derékfájdalommal, illetve hátfájással, hiszen Másenka bőven biztosítja számomra a kellő mennyiségű mozgást minden egyes nap, nem beszélve az egyéb sporttevékenységeimről, úgy gondoltam, a minőségi mozgás irányába is kanyarítok már egyet.
Hajdanán rákeresve a jóga jótékony hatásaira millió meg egy olyan érvvel találkoztam, ami elméleti síkon meggyőzött, de mégsem éreztem, hogy ezekért nekem azonnal rohannom kellene valamelyik stúdióba. Íme hát:
A mindennapos gyakorlás javítja az egészséget, jó közérzetet teremt, mentális megtisztulást hoz és az életminőség javulását eredményezi. Kialakítja és megőrzi a test és lélek egyensúlyát. A legjobb mód, amit csak választhatunk arra, hogy megőrizzük fittségünket. Erőssé és kitartóvá tesz, javítja az egyensúlyérzékedet, ezáltal a koncentrációs készségedet. Növeli az ízületek mozgástartományát, a mozgékonyságot, javítja a tartást. Az egyetlen mozgásforma, ami megmozgatja a belső szerveket és mirigyeket is. A légzőgyakorlatok növelik a tüdőkapacitást, a vér oxigéntelítettségét, aminek segítségével minden szervhez, sejthez több oxigén jut el. Mindez önmagában növeli a szervezet vitalitását.
Ha az egész életmódomon javítanék, azt jógikussá tenném, azaz az étrendem is átalakítom, akkor segít megtartani az ideális testsúlyom. A relaxáció és meditáció stresszoldó hatása pedig közismert tény.
/Nem plagizálok, íme a forrás: http://www.eletforma.hu/test-es-lelek/mire-jo-a-joga/
Ez mind-mind nagyon meggyőző, tényleg, mégsem ilyesmiket emelnék ki, ami miatt folytatom a gyakorlást.
Eddig is vidám és élénk, illetve energikus voltam, de valahogy a nyugalomra, igazi belső harmóniára mindig vágytam, mert tudtam, valójában folytonosan pörgök és nem pihenek, még akkor sem, mikor lehetne egy kicsit fejben is.
Megtapasztalni a lelki kiegyensúlyozottságot és varázsütésre elvonulni egy belső helyre, hogy csendben légy egy kicsit. Nekem eddig ezt adta, ezt pedig a 30 évem alatt egyik sport sem tanította meg és gyanítom, nem is nagyon fogja.
Kíváncsian várom ebből mi fog kisülni…
