Valami történt.
Valami történt velem!
Valami, aminek semmi köze az égvilágon az újévhez, meg a fogadalmakhoz, babonákhoz és a sok megváltozom önígérethez - amihez természetesen nagyon sok kitartást kívánok mindenkinek!
Azt hiszem, bár magam sem értem hogyan történt, de elkezdtem élvezni, - vagy ne túlozzak, akkor mondjuk - elviselhetőnek tartani a téli hideg napokat. Sőt mi több, odáig fajult bennem ez a gondolatcsíra vagy csokor, hogy ma megérintettem reggel Piró nyergét is. Lehet, bringáznék is ebben az időben? Szent Habakuk! Nyilván ezt is akkor találom ki, mikor az évszak alatt először havat jósolnak. Szeretem nehezíteni az életet. Úgy látszik, a D vitaminjaim rendben a helyükön vannak. Se többen se kevesebben, mint ahányukra szükség van. Jó katonák, pihenhetnek!
Valami történik velem és milyen jó!
Tokás szerint túl vagyunk a nehezén, Marína szerint még most jön a java. A tél hava. Nem tudom, kinek higgyek, csak azt tudom, kinek szeretnék, így inkább az elfogadást választottam. A jelenlegi helyzetet elfogadva, a sapkám bojtját szorongatva várom a tavaszt. Mint egy kislány az ablakon kibámulva.
Nem fogadtam meg, hogy majd ezután jobban szeretem a telet, azt sem, hogy még többet fogok főzni, vagyis inkább sütni, sütit… többet sportolok, egészségesebben étkezek, kevesebb kávét iszok, meg a blabla, valahogy magától úgyis kialakul minden. Az ember érzi és tudja, mikor mire van szüksége. Nálam ez olyan természetesen alakul ki évről-évre, hogy az már-már néha hihetetlen. Ezért tartom a magam részéről feleslegesnek a fogadalmakat. Ha elegem van valamiből, vagy épp az, hogy hiányolok valamit az életemből, azt én keddről szerdára is megváltoztatom, nem kell hozzá pezsgő-lencse-virsli és az idegesítő tűzijáték, ami szerencsére csak engem visz szét, Másenka kutyababát nem.
Idén is épp annyi a tervem, mint tavaly. Azt hiszem ez az év a dolgaim összerendezéséről fog szólni. Megszerzem a jogsit és túl esünk a cseppet sem vágyott lakásfelújításon. Aztán jöhet minden más, aminek a konvenciók szerint jönnie kell. Tokás is kapja élete lehetőségeit, laza Arénás nagykoncertet, csak Ő, csak a neve és tehetsége miatt. Mi kell ennél több idén? Büszkeség! Idén semmi. Minden más belefér jövőre is. Gondolom, csak becsúszik egy Sound vagy egy Sziget, néhány Hungi, amit már most szombaton elkezdünk, nehogy túl keveset menjünk. Előre pótoljuk, amit véletlenül kihagynánk.
Amíg pedig a fránya hideg mindenkit az otthon melegében tart, én továbbra is örülök az apróságoknak, most épp annak, hogy elviselem a telet, meg annak, hogy rajtam kívül mindenki beteg, engem meg életben és jó színben tart a grapefruit csepp. Ez itt az értelmes és hasznos reklám helye.
Minden év így kezdődik, nem szól igazán semmiről a január. Van, aki kesereg… hogy telik az idő, van, aki reméli az idei nagyobb szerencséjét, és van, aki csak szeretné takaróba burkolózva kihasználni, hogy még nézheti egy kicsit az ablakra szerelt isteni Karácsonyi fényeket. Teázzunk, együnk sok savanyúságot és akkor ahelyett, hogy ágyat nyomnánk, kitalálhatjuk, mit szeretnénk idén kezdeni magunkkal és a fene nagy szabadságunkkal.
Kezdjük azzal, hogy legyünk hálásak mindenért, aminek szükségét érezzük. Például már előre hálás vagyok a madárcsicsergésért, ami majd a tavasz közeledtét jelzi. Ja persze, még, hogy az időt nem kell siettetni… Javíthatatlan álmodozó vagyok, ha a tavasz szóba kerül. Ó tavasz, te drága! Egyébként a jelenben élek. 30 éves nő vagyok, aki soha nem érezte magát ennyire jól a bőrében. Sosem voltam ilyen szexi, sosem mutatták még meg a hasamon a kockák ennyire magukat reggelente és soha nem fogyasztottam ilyen kevés kenyeret és ilyen sok gyümölcsöt életemben, mint most. És hogy a lényegről is szót ejtsek. Lelkileg is úgy érzem, helyemen vagyok. Jól vagyok.
Tavalyi összegzést csak a fejemben állítottam össze. Annyi fantasztikus dolog, annyi kaland, tanulságos mozzanat, jelenség, esemény történt, annyi új szokást tettem magamévá, ami épít, fejleszt engem és érzem a bőrömön, hogy a testem minden egyes erőfeszítésem meghálálja nap, mint nap. Azt hiszem a szülinapom és az a tény, hogy mennyi kedves és szerethető ember vesz körül, akikkel van szerencsém törődni csak hab a tortán. Az pedig óriási felismerés, hogy az alvásnál jobb tanácsadó nem létezik. Nincs az a pár órás depresszív állapot, amit egy kiadós, nyugodt alvás ne oszlatna el. Istenem, azok a délutáni kis 20 percecskék, ami után más színben látsz mindent, még ha napközben épp a felettesed akartad megcsapkodni kicsit annak érdekében, hogy végre csendben maradjon csak 1 percre. Rossz kedve mindenkinek van, a kérdés inkább az, ki hogyan kezeli. Ki vonja be a sok ártatlant is.
Nem szeretnék időben sem előre, sem hátrafelé menni, minden úgy jó, ahogy most van. Azt hiszem, ezért az állapotért vagyok hálás igazán. Hogy ott lehetek, ahol vagyok, annyi tudással, kompetenciával és érzéssel magamról, másokról, a világról, amivel meg vagyok áldva. 2016 a felismerések éve volt, a következő legyen az, ami lenni akar. Peace 2017!
