Bár azzal zártam korábbi soraim, hogy az idei év alkotó lesz, mindez eddig csak a konyhában nyilvánult meg. Ott viszont olyannyira, hogy annyi süti és egyéb finomság készült a’la Orsi (a’la nature) az év eddig eltelt 12 napján, ami kb. az elmúlt év egyik-másik 3 hónapjában sem. Tehát a végletességem változatlan.Már elmúltak az ünnepek és a munka is dübörög ezerrel, mégis valahogy ott ragadt az a szimpatikus kis hártya a szemem előtt, ami az év utolsó napjaira elért kábulatomat jelenti. Szívem szerint minden napot a jóféle, tét nélküli, végiglustálkodott 24 órának tűzném ki, hivatalosan is! Január közepe felé haladva pedig úgy érzem, elértem azt a pontot, mikor nem csak úgy ímmel-ámmal, meg mindenféle kompromisszumos megoldásokkal vagyok képes gyakorolni, már-már professzionális sporttá vált. Bizony ez a tevékenység nem kevés tudatosságot igényel! Pláne tőlem. A zenei világom is átment a szuttyogósabb háttérmuzikalitásba, csak annyira, hogy még éppen altató hatású legyen a lustálkodizmaimra.
Igazán profivá az otthonfetrengésben mégsem kiálthatom ki önkényesen magam, hiszen az időbeosztás úgy kívánja, hogy csak délután fejezhessem ki hódolatomat a pihe-puha ágyamnak. Igyekeznék semmilyen kötelezettséget be nem tervezni, de arra is rá kellett jönnöm, hogy ha mindez az év első hetén működik is, mikor még mindenki elnézőbb, utána már kegyetlenül lecsapnak rád, ha téliálmoznál még, ha nem. Arról nem beszélve, hogy a főzés utáni leghálátlanabb feladat is kíméletlenül várakozik a mosogatóban, persze rám! Viszont van jó ebben is: kikapcsol!
Takarítás? No way! – volt a jelszó tegnapig… Az ilyesmi egyszerűen tud belerondítani egy vasárnapi, esős, otthonfetrengős nap szép, kerekdeden homogén összképébe. Fúj!
Az otthonfetrengés előnyeképp olyan ruhadarabjaim kerültek elő, melyet kizárólag a lakásomban élő szerencsés berendezések és egyéb kedves tárgyak láthatnak. Minden más helyre gyakorlatilag vállalhatatlanok lennének, a leevéshez viszont tökéletesek és Mása sem szól meg érte. A divattippjeim közé sorolnám az „egész nap pizsiben” bevállalós mutatványt, bár nem jöttem még rá, mi a jó benne pontosan, hiszen minden este a szennyesben kötnek ki valamilyen sérülés áldozataiként.
A sorozat- és filmmaraton, mint a hosszútáv-fetrengés egyik alappillére, egyetlen hátránya csupán az a tény, hogy teljesen kizárt a melankóliába taszító, társadalmi és erkölcsi vagy mondjuk lélektani kérdéseket feszegető durva dráma, ne adj isten’ művészfilm, amiket viszont imádok. Oké, de nem ezeken a napokon. Kerülöm a túl nagy szellemi és érzelmi megerőltetést. Az meg, hogy utána egyetlen porcikád sem mozdul úgy, ahogy igényelnéd, végképp mellékes, a cél szempontjából elhanyagolható kis semmiség. Mit nekem az a kilométereknek tűnő 3 méter a mosdóig! Azonban ha addig eljutok, akkor a kutyasétáltatást kirázom kisujjból, hiszen ennyi friss levegő csak tán kell. A kócos hajra meg ideális egy nagy bojtos sapka.
Volt, hogy napi szemellenzőhártyámnak megjelenésével egy időben találkoztam ismerőssel vagy baráttal, esetleg vettem részt társadalmi eseményen, mikor nehezen tudtam kipréselni magamból 3 értelmes magyar szónál többet. (Ha ez össze is jött, boldogan kaptam magamtól vizuális hátbaveregetést.)
Az agytekervények is időt kérnek, hát kapnak.
Bár az értelmes tevékenységek még annyira nem csábítanak, sőt mi több, különösebb bűntudat nélkül tudtam az eddigi napokat is végigcsinálni, mert még mindig azon az állásponton vagyok, hogy ez az egész 2015 dolog még inkább az ágyban dől el. Ennyit megérdemlek, ahogy mindenki más is, hiszen kevés kipihent és boldog tekintet suhan velem szemben. Valószínűleg nem kaptak a kedvesüktől lesza*om tablettát, használati utasítással megspékelve.
Szóval bocs csajok, meg mindenki, hogy nem vagyok sehol, vagy ha ott is vagyok, valójában mégsem, de tökre nem csinálok semmit és ez kva jó! Úgy tűnik végre erre is megértem! Végre!
Az élet nem szalad el, csak időt kértem! Gondolom, meg amúgy is most nem tökmindegy?!
/by csehoorsi on January 12th, 2015
