Töredékét érzékeljük a történéseknek bármit is csináljunk, azt vesszük észre, ami éppen fontos vagy épp kirívóan érdekes. Nem tűnnek fel az esetlegesen zavaró vagy pont hogy segítő körülmények, egészen addig, míg nem leszünk érdekeltek az ügyben. Minden nézőpont kérdése.A tévében elhangzó hírek sokszor gyanúsíthatóak részrehajlással, azonban ahogy mi eltúlozhatunk bizonyos történést az életünkben, egy lelkiállapot vagy egy konkrét cél miatt, úgy mindez a tévének is megbocsájtható. Persze hogy, hiszen ami a varázsdobozban történik egyszerűen nem vehető komolyan. A világban túl sok részlet és nézőpont találkozik, túl sok minden történik egyszerre, amit egyszerűen lehetetlen követni, a tévé nem alkalmas arra, hogy ennyi tényt és véleményt felvonultasson. Mi annál inkább alkalmasak vagyunk a szelekcióra, viszont van, ami mellett nem lehet elmenni.
Nem tűnt fel, mennyi szemét van Szeged utcáin, egész addig, míg a mopsz bébim utcai porszívózása során fel nem hívta rá a figyelmem. Épp, hogy kiköpi (értsd: kitépem a szájából a szétfeszített állkapcsán keresztül, ujjaim épségének kockáztatásával) az egyik csikket, már jöhet a zsepi, a fólia, a zacskó, csokis papír. Kakit eddig még nem kellett kioperálnom, mindenesetre, arra a műtétre is felkészültem már lélekben. Sok-sok szutyok, melyek valahogy nem érték meg, hogy a megfelelő helyükre vándoroltassák őket: a SZEMÉTBE, ahova való! Csakhogy míg én megtaníthatom a kutyámat, hogy ne tegye, amit épp tenni akar, addig a szemét ugyanúgy ott marad, rontva az amúgy szemet gyönyörködtető zöld terek léleknyugtató képét, amire egy kiegyensúlyozott kutyatartó vágyna. Hever a földön a hulladék, s elsétál mellette a sok vakon közlekedő, érdektelen. Pont, mint én. Nem szedhetem fel az összes vackot, nézőpontom szerint egyedül a kutyám egészségével és melléktermékének eltakarításával vagyok hivatott foglalkozni. Csupán erre van kapacitásom, ha szájbiggyesztő e tény, ha nem.
Olvastam egy idézetet Marcus Aureliustól: „Minden, amit hallunk, vélemény, nem tény és minden, amit látunk, nézőpont, nem valóság.” Ja wohl! Akitől jó ideje olvasni tervezek, barátném sokszoros ajánlására, Vavyan Fable, azaz Molnár Éva nagyon szimpin úgy véli: „Lám, az egész élet csupán nézőpont kérdése. A szomorú persze nem lesz ettől vidám, ám ha így nézem, talán később leszek totál neurotikus. Ily módon egy lelket már meg is mentettem, nemde?” A földön heverő szeméttől neurotikus csak tán nem leszek, amit Mása is észlelt, ezért egyre kevesebbet incselkedik. Ugyanis a kutyámmajom rájött, hogy milyen jó játék megmutatni szája tartalmát, majd elrohanni vele boldogan. Így kergetőzünk mi nap, mint nap. Bár most már van automata pórázam is.
Tegnap kaptam egy szakdolgozat terjedelmével vetekedő üzenetet (IMÁDTAM!) arról, hogyan fogja az illető eltölteni a napját amúgy orsisan. El is nevezte az ő Orsi-napjának. Leírta, mit hogyan fog csinálni és legfőképpen miért teszi, mindeközben utalva olyan tulajdonságaimra, elveimre, amit tisztel vagy irigyel, esetleg törekszik rá, hogy átvegye, bevezetve hétköznapjaiba. Mélyen megérintett!
Nagyképűség nélkül, úgy látszik, ha lelkeket nem is mentek, mindenképp gondolkozásra serkentenek az írásaim. Olyannyira, hogy gyakorta kapok vallomásokat lelki folyamatokról, helyzetek alakulásáról, szemléletváltások kezdeti szakaszairól, nehézségeiről, bele-bele szőve az írásaim bizonyos témáit: „Igazad volt abban, hogy…” Imádom, ha igazam van, de azt is tudom, ebben az esetben nem arról az igazságról van szó. Őszintén szólva, kizárólag a saját szórakoztatásomra írom a bejegyzéseket, szakértésnek híján vagyok, egyedül a saját életemhez értek, vagy tanulok érteni. Kifejezetten örülök annak, ha olvassátok, mivel számomra mindez azt jelenti, érdeklődtök a nézőpontom iránt, mely által vagy szimpatikus maradok, vagy eltávolodunk egymástól. Bumm. Ahogy nekem is van egy kicsi iránymutató kincsbarátnőm, jó érzés, ha valaki engem tart ilyennek. Szóval regényíró besztfrendem, imádlak, köszönöm a tükröt, amit tartasz!
Nem mindegy, hogyan fordulsz az élet dolgai felé, merről keresed a megoldást. Mondhatnánk, hogy azért nem lesz soha olyan világ, olyan elnök és országkormányzás, olyan főnökség, ami mindenkinek megfelel, hiszen mindenki mást keres, mindenkinek más a tetsző. (Bár a mostani Pápa elég jó fej szerintem!) Nem minden írásom tetszik, ahogy neked, úgy nekem sem, de kiírom, mert akkor épp erre vágyom, ez tesz szabaddá, tehermentessé. Többségében anélkül teszem ezt, hogy konkretizálnék. Vannak napok, mikor fáj valami, mikor épp valaki rosszat szólt, rosszat tett, úgy érzem ellenem, s a lelkiállapotom épp megengedi, hogy foglalkozzak vele. Az aznapi falam meggyengült, így áttört a világ zsarnoksága. Ezeket a történéseket próbálom feldolgozni a saját nézőpontomon keresztül, s úgy érzem, ez felszabadít, megelőzve jó pár konfliktust és hisztit, hiszen már csak akkor szólok, ha úgy érzem érdemes. A blogom nem tetszhet mindenkinek, valójában nem is jut túl messzire, mert egy aprócska porszem a világhálón, nekem viszont a kis szellemi otthonomat jelenti, egy naplót, melyről tudom, hogy ha őszbe forduló hajjal majd előveszem, jól fog esni, vagy csak röhögök egy jót fejfogva. Szinte mindegy. Mindenesetre egynek mindig fogok örülni: merem vállalni magam, az érzéseim, csupaszan, méghozzá nem más, saját magam előtt!
Blogot írok. Olvasva az 1984-et, óriási csoda, hogy megtehetem. Szabadság! Szeretem ezt a világot, annak ellenére is, hogy hétfő van. Bár visszagondolva reggel ültem volna még picit a félhomályban…
https://www.youtube.com/watch?v=xYc_MBjxAL8
See whatever you want to see!
/by csehoorsi on September 29th, 2014
