Orsival évek óta nem lehet beszélni. Mert Orsi évek óta beszél, bár valójában nem mond semmit. Persze meghallgat, de tudja, mit csinál rosszul a másik. Persze ő mindent jól csinál. Hisz láttad. Ő tudta mi kell neki. Mert Orsi önmegismer és meggyőz. Orsi tudatos. Sokat olvas, rendesen eszik, mozog. Meggyőz mindenkit és magát, hogy minden jó! Magát meggyőzte. A Mindenki meg nem mondta: vesztedbe rohansz, hát nem látod te szerencsétlen hülye gyerek? Csak egy pillanatra állj már meg és kussolj az isten szerelmére! De Orsi csak ballagott az úton, amiről azt gondolta, neki van kitaposva, csak akarnia kell, hogy egyik lábát a másik után tegye. Aztán, ahogy teltek az évek lábai egyre kevésbé akarták már azt csinálni, amiről gazdájuk még mindig meggyőződve vezényelt. Létezett, bár igazán nem lélegzett. Nap, nap után. És ment, előre. Mert hitte, majd holnap biztosan jobb lesz. Alakul, alkalmazkodik, hiszen ez a dolga.
Orsi bántotta azt, aki nem tudott nemet mondani, azt meg nem látta, nem tud ő sem nemet mondani. Nem tudott nemet mondani a nyilvánvaló boldogtalanságra. Nem tudott nemet mondani a magányra és érzelmi elhagyottságra. Nem mondott nemet a kiégettségre, szeretethiányra. Miért is mondott volna, hisz elhitte, minden a legnagyobb rendben van. Vagy ha még sincs, majd lesz, idő kérdése és úgyis megváltozik és akkor újra minden rendben lesz. Részletkérdés, hogy valójában sosem volt igazán rendben semmi. Orsi mégis hitte.
Hangoztatta, hogy az ítéletmentes elfogadás milyen fontos, mégis meg akarta változtatni azt, ami eredendően olyan, amilyen. Meg akart változtatni egy embert, akinek valójában esze ágában nem volt megváltozni, mert neki minden úgy volt jó, ahogy volt. Ha nem lett volna, változott volna. Orsinak meg nem volt jó. De Orsi elhitte, ez jó. Ez kell. Fix pontnak lenni öröm. Egyedül lenni kihívás. A vita pedig mindig előrevisz. És Orsi mindent megold, férfi is lesz a nő mellett. Majd fogadja a kritikát, mert katonás. De az okokat senki nem kérdezte. Orsi próbált megfelelni a szerepnek, amiről elhitte, kell neki. Nem átlagosnak lenni jó.
Orsi most már átlagos szeretne lenni. Orsi nem akar többet egyedül lenni.
Hosszú ideje neonszínnel villózott a tábla: egy idióta vagy anyám! Nézz már bele abba a kurva tükörbe, ne csak a maszkod felfestéséig használd! A maszk, ami kamun súgta, boldog vagy! A nagy tökéletesség szemet szúr ám. Kamu vagy. Nem vagy önazonos. Hiteltelen ember vagy.
Orsinak jó pár pofon kijárt volna már, de egy olyan istenes minimum, amitől háromszor körbefordul a tengelye körül. Talán, akkor nem halmoz hibát hibára. Talán, akkor kisebb sérüléssel megússza mindenki. Kevesebb csalódás, kevesebb szégyenkezés, kevesebb boldogtalanság. De Orsi tudatos, nagyon tudja mi a jó neki és mi jó másnak, a bölcsebbre, meg minek hallgatni. A bölcsebb 5 éve mondja, nem jó, ne csináld, csak menj. Fül, szem, szív leragasztva, bezzeg az ész és a száj, az aztán tolta mindazt, amit nem kellett volna.
Kuss!
Csak legyen kicsit csend. Fogd be száj, elég legyen ész. Semmik vagytok.
Most pusztaság van. Lecsupaszított csend. Üresség, szürkeség. A másodpercek vánszorognak, minden pillanatban rákoppintva az orrodra, jelezvén, szenvedni fogsz, ha eddig nem is tetted igazán.
Egy seggfej vagy. Egy rohadék. Egy érzelmi terrorista. Önző dög. Takarodj!
Vajon az élet hányszor vágja ezt a pofánkba egy emberöltő alatt? Sokszor, ha nem figyelsz. Ha nem figyelsz arra a kis zakatolóra, aki megmondja mi van. Vagy minek kéne lennie. Orsi leszarta mi van. Orsi pótcselekvésekkel helyettesítette a nyilvánvalót. Aztán meg pofázott róla.
Létezik elpazarolt idő? Abban az esetben biztosan, ha újra és újra ugyanabba a gödörbe pottyanunk bele. Akkor minden perc elpazarolt, amit további hazugsággal töltünk. Orsi túl sokáig pazarolt. Sajátját is, másét is. Hazudott. Minden kibaszott nap. Hazudott.
Haragszik magára. És aggódik másért. Sajnál. Mindent.
De, ahogy mindenki más, aki nézett már tükörbe úgy istenigazából, az tudja: tökéletes ember nincs.
Élhetünk rózsaszín szappanbuborékban, belső tökéletességünkből kitekintve a sok esendőre, de ez megtörténik. Megtörténik, hogy kudarcot vallasz. Megtörténik, hogy minden elpusztul. Megtörténik, hogy mindenki elhagy. Megtörténik. Megtörténik, hogy Te leszel a százból egy, aki lép. Megtörténik, aztán beleállsz és várod a következményeket. Mert bizony van, aki nem bocsájt meg neked soha többet. Egyet tehetek, megbocsájtok magamnak.
Velem megtörtént, kipukkant a nem is létező szaros buborék. A kurva életbe, hol voltál eddig Orsi? Csak vártad, majd ha gyűrűt húz más lesz. Megváltozik. Közben Te változtál? Közben észrevétlenül elfáradtál? Hídra álltál? Életed peremére? Hol voltál az életedből?
Orsi most fejen áll, sokat. A világ olyankor máshogy van. Akkor elenged. Koncentrál a tükörképre, ami tépázott, karikás, kiüresedett. Koncentrál, hogy újra ne történhessen meg. Ne legyen újra egy nagy hiba minden tette. És csendben van.
Aztán felöltözik és elindul. Bízva abban, lehet őt szeretni. Csak nem így. Nem így, ahogy eddig.
Orsi csendben van. Már nem oszt észt. Konstatál és ébred. Figyel és kivár. Várja, ami jár. Aztán kezeli. Csendben.
Orsi soha többet nem akar észt osztani. Csak csendben lenni, csak halkan lenni, hogy senki meg ne hallja fájdalmát. Elbaszta, mert hitt. Orsi elbaszta. Kipukkant, mert felfújt lufi volt. Ami még csak nem is rózsaszín.
Orsi 32 éves, és ad magának egy új esélyt. Szállj el lufi!
