Apropó, ma megkérdezte egy hozzám közel álló kedves emberke, miről is írok. Sebesen ment a válasz, “a nyugalomról”, erre felnevetett és ezekkel a szavakkal hagyott ott: “Azt te nem ismered!” Nos, ez valóban így volt!
Egy élőlény befogadása után nevelése, tanítása erőteljesen hektikus. Másenka, a mopszunk sem mindig szeretné azt csinálni, amit én szeretnék. Valójában magasról tojik rá az esetek 70 %-ában, hogy mit szeretnék én. Megnyal vagy megharap, ha ahhoz van kedve. Felugrik a kanapéra húzva magával gyakorlatilag alvóhelyének teljes berendezését és simán melléd kúszik hajnal háromkor, mikor legédesebb álmaid aludnád, csak azért, hogy érezze, ott vagy majd örömének jeléül jól belehorkol a füledbe. Mikor tanítom, tanulok én is. Tanulom, hogyan ne boruljak ki, ha sokadjára akarja felszedni a padlót a konyhában, vagy ha akkor is sétálna, mikor egy alkoholmámorosabb este után nem akaródzik felkelni olyan könnyen. Tökre nem érdekli, épp mi a nyomorom. Mikor viszont nyammogva elmagyarázza, hogy vedd fel, mert szeretne a mellkasodon pihenni, valahogy elfeledteti a rosszaságait. Egy pillanatra elbizonytalanodom: lehet tényleg nem a sátán lakja ezt a kutyát? Mindenesetre isteni szerencse, hogy a beteges tisztaságmániámat sokkal korábban levetkőztem.
A nyugalom engem ebben az élethelyzetben talált meg.
Szerencsés ember vagyok. Mindenben. Apu épp a napokban vetetett velem egy szelvényt és ösztönzött, lottózzak rendszeresen, mert ha én nem nyerek, akkor senki. Nincs munkahelyi stressz, amire hivatkoznak sokan, hogy ezért feszültek. Egészséges vagyok, mint a makk, a szeretteim is makkok. A világot sem látom menthetetlenül pocsék helynek. Nem aggaszt jobban a politika, mint másokat, nincs baj az Anyósommal, az időjárást is ritkán szidom, a szomszédaim is csak olyanok, mint bárki másé. Ja és nem izgat egy cseppet sem a „mások jobban élnek” dolog. Annyim van, amennyi kell, hogy legyen. Egy petákkal sem kéne több. Nincs túlmunkám, nem aggaszt a női szerepfelfogás, vagy a belső órám ketyegése. Egyszóval nincs gáz! Minden komfortos, a párkapcsolat, a barátok. Az életem fasza, akkor minek nyugtalankodjak?
Azt mondják, mindenki hisz valamiben, ha vallásos, ha nem. Ez sokban meghatározza a közhangulatot. Hiszek én is. Olvastam egy kutatást, amiben kimutatták, hogy a vallásukat rendszeresen gyakorló emberek nem csak lelkileg, de testileg is védettebbek. Ez így volt leírva, ami érdekes, mert a vallásom szerint ez egy és ugyanaz. A lényeg változatlan: együttműködőbbek, munkaképességük, életminőségük, társas támogatottságuk, küzdőképességük jobb!
Egy depressziós állapot, nem csupán saját magunknak megterhelő, hanem környezetünknek is. Akadályozza a munkaképességünket, családi és társas kapcsolatainkat, kikapcsolódásunkat. Ha feszültek vagyunk, az energiaáramlás akadályba ütközik, ezáltal nem érezzük jól magunkat a bőrünkben. A felnövekvő Y generáció azonban szinte teljesen védettnek minősíthető ettől. Azt mondják, jobban viselik a bizonytalant, jobban reagálnak a váratlan helyzetekre, hiszen kiszámíthatatlanabb helyzetben válnak felnőtté. A politikai élet, a válások által családok széthullása, munkahelyek elvesztése, csalódások. Bizonytalanabbak a társadalmi fogódzók. Az értékek ma már viszonylagosak. De akkor mi hajtja őket előre?
A szüleink, nagyszüleink hagyományos eszközei, mint a tervszerű problémamegoldás és a célorientált cselekvés a nehezebb, váratlanabb élethelyzettel való megküzdésben használhatatlannak bizonyulnak. Szóval marad az egyezkedés, alkalmazkodás, a pozitív oldal keresése. A maiak rugalmasabbak, mint az idősebbek voltak hasonló életkorban. Anyuék lakást kaptak 20 évesen, ingyen és bérmentve. Nos, én nem kaptam, nem is nagyon fogok, hacsak nem jön be ez a szelvény szombaton. Kaptam helyette kihívás okozta örömöt: megküzdhetek érte. Summa summarum váratlan helyzetek sok esetben nem is olyan váratlanok. Van, amire egész életünkben készülünk, csak nem tudunk róla.
Társadalomtudósok szerint egy boldog társadalom építése érdekében nem a gazdasági fejlődést kell szorgalmazni, hanem javítani kell az élethelyzeten, az általános jóléten. A túlfogyasztás több munkát igényel, ami nem újdonság. Tüntetőlegesen a mi otthonunk berendezései jó úton haladnak afelé, hogy csak azt birtokoljuk, amire feltétlenül szükségünk van. A dolog nem tökéletes, a tökéletes közeli állapotot akkora datálnám, mikor a saját lakásom nappalijában kanapé lesz és könyvespolc. A hálómban ágy és komód, az étkezőmben pedig asztal 6 székkel. Slussz. Ja, megölhetetlen szörvájvör virágokat azért venni fogok, kikerülvén a nyugtalankodást a virággondozási hiányosságaim miatt.
Ez a letisztultság a léleknek is kell. Letisztult világkép, csend, rend, fegyelem. Na persze, de ki az, akinek ez összejön?
A mai világ betegsége a pénz, azon belül is: „szeretünk többet mutatni, mint amink van”. Az irigység pedig gyönyörű szorongást idéz elő. Hopp, kész is a sok lelkibeteg, aki soha nem tud annyit dolgozni, hogy ezt vagy azt elérje, mert Ő olyan életet akar, mint amit a másikéból lát. Jön a marcangolás, a múlton kesergés, féltés: aztán meg mondják a magyarra, hogy milyen savanyújóska. Szaporán jönnek is a válaszok: igen, mert ez a baj, meg az, ő a hibás, meg ő. Őszintén. Érdekel ez valakit? Kit nyugtatott meg a hibáztatás? A felelősség letolása saját magunkról? Hosszútávon szerintem senkit.
Sok tulajdonságot öröklünk, de az életmódunkat és felfogásunkat tudjuk befolyásolni. Elsősorban tanuljunk meg relaxálni, szemlélődni, pihenni, kilépni egy kicsit magunkból, elemezni. Mélázzunk el az eredményeinken és ne adjunk a látszatra. Nincs olyan, hogy valaki rossz sorsot örökölt. Maximum a valószínűséget örökölhette a megismétlődésre. Legyen szemünk, hogy észrevegyük a jót, ne értékeljük túl a hatalmat és a pénzt. A boldogság nem csak külső tényezők függvénye, szépség, vagyon, karrier. Szépen lassan remélhetőleg úgyis rájön mindenki, hogy nem ezek a fontos dolgok az életben. Ha nyugalommal látunk neki az előttünk álló életnek, akkor kezelhetetlen meglepetés nem fog érni soha. A vallásom a tudati folyamatok gyakorlása. Eddig egész jól bevált. Test-lélek egy. A gondolataimmal teremtem világomat. Elcsendesítés pipa! Mása is segít, ki gondolná, hogy a hajnali séta az üres utcákon vagy este nagy fűben rohangászni és agyondögönyözni óriás méretű labradorokat és vizslákat ilyen nyugibogyó is lehet. Sétálni, nézelődni, beszélgetni. Közben pedig pénzt sem költesz és még a tévéd is kikapcsolt állapotában pihen. Egyszerűen vagy boldog.
Megtanultuk némileg kibővült új életünkben, hogy egy mopszra nem lehet hatni ordibálással. Így ilyesmi nem tolja egekbe a pulzusunkat. Felesleges kiabálni, ártatlan szemekkel néz rád, kicsit megrökönyödve, kicsit csalódottan, majd folytatja, amit addig. A „nem szabad” vezényszót ismeri, de nem érdekli. Hasonlóan van az „ül”, a „marad” és „gyere” parancsszavakkal. A többivel még nem mertünk kísérletezni. Már azt is tudjuk, a kaja szent ügy. Imád enni, s mint egy porszívó járja körbe a konyhát. Tapasztalataink szerint két időpont van, mikor nem kér kaját: alváskor és mikor éppen eszik. Nem az önmegtartóztatásról híres és némi komolyabb megterhelés után úgy lélegzik, mintha vastüdőt használna. Ha pedig készülődünk elmenni otthonról, akkor képes olyan szörnyen elesett pózt felvenni, mintha épp éhen veszéshez készülődne. Szóval így vagyok én és a kis életem, egy nem épp nyugodt sátánfajzattal, aki a türelmem fejlesztésében a legnagyobb segítőim közé lépett elő. Egyébként tudtad, hogy a nyugodt ember százszor veszélyesebb, mint az izgága?
/by csehoorsi on August 29th, 2014
