A valóságot, azaz magunkat, másokat, az életet értelmünk szemein keresztül fogjuk fel és értelmezzük, méghozzá igen különbözőképpen. Mindnyájan másféle szépségben gyönyörködünk és másféle igazságban hiszünk. Ez a kép egyik nap tisztább, majd elhomályosul, hogy aztán más oldalról tükröződjön vissza a szemünkben.
Amióta tudatomnál vagyok azt vallom, hogy a teljesebb élet folyamatos szemléletváltozást, nézőpontváltást követel. Ha egy helyben toporgunk, akkor csak ismételjük a tegnapot ma is, ami valójában tök felesleges. A látásmódunk meghatároz minket, így érthető, hogy miért maradnak sokan a látásmódjuk rabjai, vonakodnak attól, hogy újragondolják és felülvizsgálják gondolataikat, s összességében saját magukat. A folyamatos felülvizsgálat az én életutam, valahol ezért kezdtem el ezt a blogot is. Felülvizsgálni gondolatokat és azokat szavakká formálni… szeretek, mert kikapcsol. Pláne, ha láthatom, hogy ugyanazt a gondolatot hogyan értelmeztem még egy éve.
Teljesen mindegy, hogy befelé vagy kifelé tekintünk, emberi vonás, hogy mindenütt a szabályszerűségeket keressük, ok-okozat. Mi nők, még ráadásul tökéletesen össze tudunk szőni olyan szálakat is, amiket egyébként a Jóisten nem biztos, hogy egymásnak teremtett volna. A kiszámíthatóság biztonságérzetet nyújt, hiszen így képesek vagyunk alkalmazkodni.
Pedig a káosz jó. Szerintem. A káosz összezavarja elménket és szétzilálja lelkünket. A káosz nagyon félelmetes élmény, viszont utána rendet tenni, világosítani, tisztítani kifejezetten jó érzés, pláne azt megtapasztalni, hogy a kis ködfoltok hogyan tünedeznek el.
Sokan azért nem képesek kilépni saját börtönükből, mert a káosz ijesztően hat rájuk, nem a kihívást jelenti. A félelem elhatalmasodik, hiszen a kiszámíthatóságot elveszíteni kevesen szeretik, így marad a jól bevált tegnap.
Senki nem mondta, hogy ha változtatsz, akkor jobb lesz, nincs biztosíték, tartogat veszélyt rendesen, de kit érdekel, ha ez az életem? Csak azt tudom, mit birtokolok most és mit szeretnék még elérni. Nekem ez elég. Halál és újjászületés: meghal egy régi, születik egy új, és nekem mindez félelmetesen izgalmas!
Azt mondják, 100 emberből 1 valósítja csak meg önmagát és használja ki képességeit teljes egészében. Ismerek egy ilyen embert. Ő az az egy a százból. A példaképem, és ezt nem félek neki elmondani, hiszen tudom, hogy mindez csak tovább fogja építeni őt, hogy a káoszban továbbra is rendet tegyen maga körül. Ő létezik és él. Látja a világ szépségét, az emberi érzésvilág mélységét és nyitott rá, hogy még mélyebbre merüljön saját magában is. Szeretetet ad és fogad, ő nem csak elvan, nem csak botorkál, él a szó minden jelentését kihasználva.
Ő a blogom inspirálója és valószínűleg magára is ismer.
/by csehoorsi on January 28th, 2014
